“A nagyvilágban nem vagyunk egyedül,
erre kevés a szó, ez mindig kiderül –
mindenki külön világ, mégis értünk emberül,
mert ami igazán fontos, az itt van legbelül.”
(Szabó T. Anna, Van egy világ)
… valahol mindannyian érintkezünk, összeérünk. Ez a legcsodálatosabb.
Az emberi lét útja a teljesség felé a munka, az alkotás által válik valószerűvé majd az eszközök megragadása adja a látványt és hasítja tudatunkba, hogy mennyire fontos az, hogy értékeljük a a humánumot, melyet mindenkinek látnia kell, hogy rádöbbenhessen arra, hogy az ember milyen nagy érték. Mindezek kellenek ahhoz, megleljük örömét a szónak, a mának. A blog ezt a célt kívánja szolgálni. Betekintést engedek a hallássérült, nemzeti-, szexuális kisebbségbe beskatulyázott életembe. Hiszem azt, hogy ha más is szembesül azzal, hogy nincs egyedül – vannak hozzá hasonló emberek, hasonló problémákkal, akkor a rá nehezedett súly nem lesz többé elviselhetetlen. Néha jobb csendben maradni, de nem most… Hangot kell adni a gondolatoknak, hogy másokkal együtt elviselhetőbbé tegyük a mindennapi életünket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: